Egy nap

Egy nap, amikor már nem leszek melletted, hiányozni fogok neked! Egy nap, amikor már továbbléptem... Hidd el, hiányozni fog minden, amit most eldobsz magadtól. Hiányozni fog a mosolyom.. amikor minden ok nélkül őszintén rád mosolyogtam. Hiányozni fog a nevetésem.. és a közös nevetéseink. A viccelődéseink.., mert ne tagadd, volt idő, mikor te is jól érezted magad velem! Hiányozni fog az aggódásom, hogy bármi ostobaságot tettél, én aggódó tekintettel figyeltelek. Hiányozni fog az érintésem, a szavaim, a tekintetem.. De még az is hiányozni fog, hogy idegesítselek. Sőt, még a veszekedéseink is hiányozni fognak. Idővel majd.. amikor rájösz, hogy valójában szerettél, csupán túl büszke, és kalandvágyó voltál, hogy ezt beismerd, és mellettem maradj!...Akkor majd.. csak annyit mondhatok: Sajnálom! Sajnálom, hogy most hiányzom, akkor, amikor már túl késő!

Rád emlékezve

Tegnap egész nap imádkoztam (...). Nem azért, hogy maradj; úgy éreztem, az nem lenne helyes. Azért imádkoztam, hogy legyen erőm elküldeni téged.Jellemző rám, távol tartok én mindent és mindenkit. A férfi, aki ott volt és feleségül akart venni, ő nem kellett, elhagytam. Ugyanakkor annak, akivel sose találkozhatok, neki odaadnám a teljes szívem. Így szép. Veszélytelen.Láttam tegnap egy párt (...) kéz a kézben. Ez nekünk sosem adatik meg. Örökké titkolóznunk kell. Őrizetlen egy mosolyt sem válthatunk, se gyűrűt. Csak tünékeny, lopott percek jutnak nekünk.Akárhová mész, bármit látsz, mindig melletted leszek.Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel.A fájdalom, a veszteségünk fájdalma emlékeztessen mindnyájunkat arra, hogy bár távol élünk egymástól, és más-más nyelvet beszélünk, a szívünk együtt dobog.És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. . .